Mi számít korai vásárlásnak hortenzia esetében?
Korai vásárlásnak az
számít, amikor természetes körülmények közé kihelyezve nem életképes egy
növény. Tehát a megvásárolt növényt babusgatnunk kell, ahhoz, hogy ne pusztuljon
el. Mesterséges életkörülményeket kell neki biztosítani.
Hortenzia esetében ez
novembertől-április végéig tartó időszakot jelent.
Milyen hortenziát tudunk korán vásárolni?
Hortenziának több
fajtacsoportja is van, ezek közül a kerti hortenzia az a fajtacsoport,
amelyiket előszeretettel hajtatják meg kertészek üvegházban és már február
közepétől virágos állapotban árusítják az üzletek.
Azért a kerti hortenziát,
mert ez a fajtakör előző évben képezi a virágrügyeit, tehát könnyendén és
gyorsan virágzásra bírható az üvegházban, fóliában. Továbbá nagyon népszerű a
vásárlók körében és igen mutatós kora tavaszi virágos növény nevelhető belőle.
A többi fajtacsoport nem,
vagy csak nagy befektetések árán bírható kora tavaszi virágzásra, ezért ezzel
nem is vesződnek a kertészek.
Van olyan hortenzia fajtacsoport, amit bármikor lehet
vásárolni,
A fentiekből nagyjából
kitűnik, hogy a válasz igen.
A bugás, érdes levelű,
tölgylevelű, cserjés hortenzia fajtakörök ősszel nyugalomba vonulnak. Olyan
szinten álomba kerülnek, hogy a legvérmesebb fagy sem babrál ki velük, legyen
dézsában, kis edényben, vagy akár földbe ültetve. Ezeket a növényeket nyugalmi
állapotban bármikor megvehetjük és akár azonnal ki is ültethetjük, vagy
tehetjük a megvásárolt edénybe a szabad ég alá, takarás, babusgatás nélkül.
Valentin napon tehát a
kerti hortenziával találkozhattok virágos állapotban.
A cikk következő részben
arról szól:
·
Mit tudhattok meg
arról a hortenziáról, ami ilyenkor a birtokotokba kerül?
·
Mit kell tenni
annak érdekében, hogy ne csak életben maradjon, hanem jövőre még szebb
virágpompát adjon?
Ezek a hortenziák nagy
eséllyel külföldről származnak. Magyarországon kevesen foglalkoznak hortenzia
hajtatással.
A hortenzia felnőtté
válásának több folyamata van, amin keresztül ment az a növény is, amelyet most
kaptál, vettél.
1. Egy növényről szaporítóanyagot szednek és azt
életképes, gyökeres növénnyé előnevelik. Ez a növényke még kicsi, méretéből
adódóan több kategóriába sorolják. Ebbe most nem mélyednék el, de amivel Ti
találkoztok a boltokban az leggyakrabban 14-es, vagy 17-es cserépben lévő 7-12 hajtással
rendelkező félkész növény. Félkész növény, mert további nevelést igényel az
eladásig.
A
14-es cserép lesz a 3000,-Ft alatti kategória, a 17-es pedig 5000 forint
alatti.
A
14-es cserép azt jelenti, hogy annak az edénynek amiben van a tetején megméred
az átmérőjét az lesz 14 centiméter, esetenként lehet 14,5.
2. Ezt a félkész növényt megveszi egy kertész, aki tovább
neveli, fűtött körülmények között. Olyan körülményeket biztosít neki, amelyek
optimálisak a számára. Hőkezeli, néha hűti, néha fűti, öntözi, táplálja, védi,
kötözi. Ennek a folyamatnak a végé lesz kész növény, olyan állapotú, amivel a
boltokban találkoztok kora tavasszal, tél végén.
És
itt véget is ér ennek a típusnak a felnőtté válása, mert gazdájára talál.
Innentől már csak rajtad múlik, hogy milyen hosszú élete lesz.
Az
első képen a félkész növény, a másodikon a kész növény.
A félkész növény rövid 8-12 centiméteres fás hajtásokból és azok csúcsán jól fejlett vegyes rügyekből áll, melyek virág és hajtórügyek egyben.
A kész növényen ugyanez 8-12 centi fás hajtás található, de már a rügyek kihajtottak, belőlük 20-30 centiméteres zöld (nem fás) hajtások fejlődtek, melyek végén ott a különböző nyílottsági fázisban lévő virág. A képeken jól látni a barna színű régi fásodott, és a zöld színű új hajtásokat.
Így együtt a fékész és kész növény 30-40 centiméter magas. A 40 centiméter ritkán jó, mert az már túlnyúlottá válik, a virágfejeket nehezebben tudja megtartani a zöld hajtás.
A kész növény önmagában nem áll meg, a virágfejek erősek, nehezek, ezért több kisebb pálcával erősítik őket, és kötik egymáshoz a hajtásokat.
Mit
tudunk a kész növényről?
·
3-4 hónap alatt
nevelik meg a zöld hajtást és a virágot.
·
Mindent
megkapnak, amit szem szájuk kíván.
·
Virágfejek
erősek, nagyok.
·
A hajtások
gyorsan fejlődtek, ezért nem a legerősebbek, nehezen, vagy egyáltalán nem
tudják megtartani a nagy virágfejeket, ezért támogatni, kötözni kell őket.
·
Hajtások kisebb
része fás, nagyobb része zöld. A zöld hajtások, a lombozat és a virág
egyáltalán nem fagyálló.
·
Nagy lombfelülete
miatt sokat párologtat.
·
Kültéri mivolta
miatt nem szereti a meleg helységet. De a lombozta és virág miatt a fagyot,
túlzott hideget sem kedveli.
·
Jól, táplált,
egészséges.
·
Speciális ültető
közegben van, ami sosem látott talajt. Tőzeg, kókuszrost, pH beállító anyag,
vízmegtartó adalék, és műtrágya keveréke.
·
A 14-es cserép
számára már kicsi, teljesen átszőtt gyökérrel, ezért ebben csak bőséges és
rendszeres öntözés, és tápanyagpótlás mellett marad életképes.
Gondozásuk, nevelésük
programja.
A növények a téli kinti hideg,
és a meleg fűtött benti körülmények között egyaránt életképtelenek.
A nagy virág és sok
lombozat miatt párologtatása jelentős, amit a benti meleg csak tovább fokoz. Az
edény mérete miatt a gyökérzet csökkent emiatt a megnövekedett párologtatáshoz
nem tud elegendő vizet szállítani. Akár fél nap alatt is elfogy a víz a
talajából, amit a virág kókadásával, szirmok összeesésével azonnal jelez.
A zöld részek a fagyokat egyáltalán nem bírják, sőt a temperált üvegházból a fagy nélküli hideg levegőt sem viselik el, ezért a kinti körülmény is végzetes számukra.
Legjobb egy világos, fűtetlen helységben elhelyezni őket, ahol 8-15 fok közötti a hőmérséklet. Ha nincs ilyen helység, akkor egy fagymentes pince is megfelelő, még ha teljesen sötét is. Egy ilyen helyen virága lombja biztos károsodik, de a növény fás és zöld hajtásainak egy része túléli.
Fűtött lakásban gondos nevelés mellett, ami túlnyomórész a napi többszöri öntözést jelenti két hétig az elnyílásig tartható károsodás nélkül. Ezt követően azonban a fentieknek megfelelő helyre kell tenni.
Bárhol is helyezzük el folyamatosan öntözni kell. Öntözni bármilyen vízzel lehet, de a csapvíz miatt a virágszín fakulhat a kék rózsaszínbe fordulhat. Lényeg a rendszeres öntözés.
A kötözést oldjuk le róla, még akkor is, ha ezzel a bokor szétborul. Amíg a lakásban tartjuk (2 hét), addig maradhat a kötözés, de utána le kell szedni.
Március közepéig tartsuk a védett helyen, majd pedig ha elmúlnak a fagyok, akkor kezdetben napközben tegyük ki tűző naptól védett meleg fekvésbe. esténként vissza lehet vinni a tároló helységbe.
Ha már elmúlnak az éjszakai fagyok, akkor véglegesen kint lehet hagyni a szabad levegőn. Minél régebb óta van kint, annál világosabb, naposabb helyre kerülhet.
A késő tavaszi fagyok elmúltával történjen meg az első átültetése.
Ültessük át egy legalább 25-ös cserépbe. Speciálisan neki vásárolt hortenzia földet tegyük az edénybe. Kerüljük a természetes talajt, még akkor is, ha az jó minőségű. Csak gyártott egységföldet használjunk.
Ha tápanyaggal dúsított földbe tetük, akkor nincs más dolgunk, ha nem, akkor tápoldatoznunk kell.
Tápanyagpótlásra kerüljük a szervestrágyákat összes formáját. Csak granulált műtrágyát tegyünk a földjébe.
Május végétől a műtrágya mellett 2 hetente kapjon lombtrágyát.
Ha kék volt a virág és szeretnénk kéknek megőrizni, akkor alumínium szulfát nevezetű szert is keverjünk a földjébe. Egy 25-ös edénybe lévőhöz fél kiskanálnyi mennyiséget egyenletesen eloszlatva.
Május végétől, amikor már biztosan elnyíltak a virágai vágjuk vissza a növényt. Ne foglalkozzunk azzal, hogy van még rajta bimbó, vagy netán nem nyílt el minden virága. A visszavágás 50 %-os legyen és rügypár fölött történjen meg. A visszavágás hatására gyorsan hajtásnak indul, és nyár végére másodvirágzásba kezd. Ez nem lesz annyira dús, mint mikor megvettük.
A rendszeres öntözés mellett, ami egész életét végig kell, hogy kísérje, a nyári tűző napsütésben és forróságban vigyük félárnyékbe, de sose mélyárnyékba, mert ott nem képződnek újra a virágrügyei, így elmarad a virágzása is.
Ha az átültetés 25-ösnél kisebb edénybe történt, akkor augusztus közepén ismét ültessük át, de ekkor már legalább 30-as edénybe. tegyünk alája új zsákos hortenzia földet, és ismét műtrágyázzuk meg, de ekkor már olyan műtrágyával, amelyben kevés a nitrogén, de sok a kálium.
Ebben az edényben neveljük tovább, és menjen bele a télbe. Takarás és babusgatás nélkül teleltessük egy védett fekvésbe valamilyen zárt fal, épület, kerítés tövében, zárt cserjeágyás alatt. Ha a téli hőmérséklet -10 fok alá süllyed, akkor takarjuk felülről széna, szalma, falevél, jutazsák, papírzsák stb. valamelyikével. A lényeg, hogy a takaró anyag jól szellőzzön, a téli nap sugarai alatt se melegedjen fel alatta a levegő.
Köszönet ezért a teljeskörű tájékoztatásért.
VálaszTörlésNagyon nagy segítség az olyan, a témában laikus kertészkedőknek, mint én is.
Köszönöm a tályékoztatâs nagyon hasznos, egy dolgot nem tudok hogy milyen műtrágyát használjak, mivel több félét lehet kapni granuváltba. Legyen szíves megírni hogy melyik a jó.
VálaszTörlésNagyban függ, hogy mire használná a műtrágyát, és milyen állapotban van a növény. Általános tápanyag pótlásra az Osmocote Exact 5-6 hónapos műtrágyát javaslom.
Törlés